Amikor felmerült a fagyasztószekrény gondolata

Amikor férjemmel összeházasodtunk, pár évig saját lakásban éltünk, de mindketten vágytunk egy kertre. És amikor már az első gyerek is úton volt, a segítséget sem vetettük volna meg, így némi fenntartással ugyan, de kibővítettük anyósomék házát. Nem bántuk meg. Ám így, hogy két háztartás is egy fedél alatt fut, bizony néha szűkös mindkettőnknek a saját hűtője. Jobban mondva azok mélyhűtő része. Elhatároztuk hát, hogy beruházunk egy közös fagyasztószekrény megvételébe.

Mi az emeleten, szinte teljesen külön élünk, de a kert közös, és természetesen bármikor átugorhatunk egymáshoz, ha kéne egy tojás, vagy megkínálnánk a friss süteménnyel. Szerencsére anyósom tiszteletben tartja a papucs távolságot, különben sose egyeztem volna bele az együtt élésbe. Viszont mindketten rengeteget főzünk, így indokoltnak tűnt, hogy egy fagyasztószekrény segítségével bővítsük a kapacitásainkat. Pláne nyáron, mikor már lassan termőre fordul a gyümölcsösünk és szerit se számát nem tudjuk mindannak, amit le lehet fagyasztani, be lehet főzni vagy savanyítani télire.

fagyasztoszekreny_pic1

Milyen a jó fagyasztószekrény?

Ebben nem teljesen egyeztek az elképzeléseink. Anyósom úgy volt vele, hogy elég egy egyszerű, olcsó fagyasztószekrény, aztán azzal majd elleszünk. Ne verjük emiatt magunkat nagyobb költségekbe. Persze nem mentünk bele, pontosan mi is az az “olcsó”, de elnézegetve a fagyasztószekrény árakat, már az olcsóbb is vélhetően sokkolta volna, úgyhogy ezt én már eleve elengedtem. Mert ha már veszünk, olyat vegyünk, ami az elkövetkezendő 5-10 évre megoldja a gondjainkat. Úgyhogy én bizony a nagyobbakat kezdtem el nézegetni.

Ezzel viszont rögtön újabb probléma merült fel, mert egy 7 fiókos fagyasztószekrény már akkora, hogy nem tudtuk volna hova tenni. Úgyhogy ekkor rá is döbbentem, hogy talán kezdjük azzal, hogy hol is férne el? Nem szerettem volna kitenni a teraszra, mert akkor lakatolhatom is le, azt anyósom nem biztos, hogy könnyen kezelné – ráadásul szinte napi rendszerességgel. Másfelől meg, hogy néz már ki, hogyha benéznek az utcáról, a teraszon ott virít egy böszme fagyasztószekrény? Mert persze szép kialakításúak ezek a modern gépek, de akkor sem muskátli.

Úgyhogy maradt a közös előszobánk, ahol a cipős szekrény átrendezésével pont akad egy fagyasztószekrénynyi hely. Ezzel pedig azonnal el is dőlt, hogy álló fagyasztószekrényt szeretnénk. A férjem tehát le kellett mondjon arról, hogy olyan ládánk legyen, mint amiben a jégkrémeket tartják a boltban, de azért emiatt nem is kesergett sokáig. Neki annyi a fontos, hogy beleférjen a ponty, amit alkalomadtán hazahoz.

Miért jó az energiatakarékos fagyasztószekrény?

A méretválaszték mellett az árban még az energia besorolás is mérvadó tud lenni – jobban mondva a teljesítmény. Ilyenekben nem szeretek megalkudni, mert ha egy 20%-kal drágább termék öt évvel tovább bírja a strapát, akkor az hosszútávon jobban megéri. Csak persze kezdetben fáj az a löket, de mindenképpen szerettem volna, ha a+++ fagyasztószekrényt veszünk. Persze a környezetre is szeretek gondolni, ha már, akkor minél kevésbé terheljük. De bevallom töredelmesen, jobban kézzelfogható érv az energiatakarékos fagyasztószekrény mellett, hogy gazdaságosabb is a működése. Mindig felháborít, amikor a legolcsóbb termékeknél látom, hogy másfélszer annyit fogyasztanak. A végére még tán többet is fizetek, ha az energiával együtt számolom az üzemidejét. Na, de lényeg a lényeg, az energiatakarékos fagyasztószekrény pénztárcabarát és az ökológiai lábnyomunk sem akkora, ha emellett döntünk.

fagyasztoszekreny_pic2

Milyen lett végül a fagyasztószekrény?

Kötöttünk tehát egy kisebb kompromisszumot, hiszen nekem magas minőségbeli elvárásaim voltak, de anyósomat se szerettem volna olyan költségekbe belerángatni, amit túlságosan megérezne. Nem mintha ne adnánk szívesen kölcsön, vagy akár vállalnánk nagyobb részt is a felénél, hiszen egy fedél alatt élünk és családban is marad. De a büszkeségét nem akarnám megsérteni. Úgyhogy végül egy energiatakarékos, 4 fiókos fagyasztószekrény mellett döntöttünk. Ez az álló szekrény épphogy ugyan, de befért az előszobába. Olyan szempontból ez kiváló elhelyezésnek bizonyult, mert férjem kint a kertben pucolja a halat, és így nem caplat keresztül a lakáson a halszaggal, hanem csak befordul az ajtón és már teszi is a helyére.

Emellett mindkettőnknek ugyanolyan messze kell mennie, de anyósom megússza lépcsőzés nélkül – ami azért titkon szempont volt, csak neki nem akartuk külön hangsúlyozni.

A fagyasztószekrény már tavasz óta üzemel, tele is pakoltuk rendesen: a két felső fiók az enyém, a két alsó meg anyósomé. Nálam a felsőben lapulnak a húsok, szeletek, darált húsok, halfilék: szeretjük előre kiporciózni az adagokat, hogy mindig csak annyit olvasszunk ki, amennyit tuti meg is főzünk. Az alsó polcomon tartom a zöldségféléket, ezerféle mirelitet. A konyhai hűtő aprócska fagyasztójában pedig az esetlegesen mégis megmaradt maradékok, vagy adagokba osztott étkek lapulnak – hogy mindketten tudjunk ebédre vinni, ha maradt korábbról felesleges kaja. Én imádom ezt az új rendszert, és sokkal gazdaságosabban tudunk főzni is egyszerre nagy adagokat, amiket aztán hosszabban tárolunk el. Mindezt a fagyasztószekrénynek hála!

Miért volt isteni döntés a fagyasztószekrény?